VW JETTA
Attila autója egy több éves "építkezés" eredményeképpen mutatja jelenlegi formáját. Néhány éve vette, tisztességben megőszült autóját, amely
korát meghazudtolóan jó állapotban volt, így nem is tervezett semmiféle átalakítást vagy tuningot, inkább a gyári állapot megőrzésére törkedett.
Aztán - ahogy lenni szokott - talált egy jó alufelnit jó áron, így felkerült az alufelni garnitúra, és Attila megfogadta, hogy itt megáll.
Aztán - ahogy lenni szokott - talált szebb, műanyag lökhárítókat jó áron, így felkerültek a nagy lökhárítók, és Attila megfogadta, hogy itt megáll.
Aztán - ahogy lenni szokott - egy kicsit sportosabb hangra vágyott, így felkerült a sportkipufogó, és Attila megfogadta, hogy itt megáll.
Aztán Attila is rájött, hogy mire eddig eljut az ember akkor már késő, innen már nincs megállás : motorháztető morcosítás, jel nélkül hűtőrács,
sport gátlók, fehér indexek, új hátsó lámpák, M3 tükrök, kéttónusú fényezés.
Az autó így egy teljes külső átalakításon esett át, amely teljesen megváltoztatta az autó karakterét.
Ennek az építkezésnek a végén keresett meg minket Attila azzal a kéréssel, hogy egy teljes autódekort szeretne az autójára, amely illeszkedik
az autó kéttónusú fényezéshez, és emellett feltűnő külsőt biztosít.
A találkozókra készülő autóknál felesleges is megkérdeznünk mikorra kell
elkészülnünk, mert szinte biztos, hogy nem kapunk elég időt a tervezéshez és/vagy a kivitelezéshez.
A tervezésre és a dekor installálásra most is
szűk határidőt kaptunk, de szerencsére hamar sikerült egyeztetnünk a látványtervekről és időben hozzákezdhettünk a matricák legyártásához.
Késő estig dolgozunk az autón, így a fotózásra most is csak később került sor, viszont Attila autója a kőszegi audi-vw találkozón már a teljes
autódekorral tuningolva jelenhetett meg.